Legalább is ezt a sejtelmes nyilatkozatot tette az ATV nek.
Gyurcsány Ferenc is vendége volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának péntek este. A DK elnöke még tőle is szokatlanul kemény dolgokat mondott Orbán Viktor miniszterelnökről. (A videóban 10.30-tól.) Rónai Egon felidézte, hogy Gyurcsány arról beszélt a békéscsabai fórumán a napokban, hogy „azért lett a mostani miniszterelnök egykori oroszellenesből Putyin elnök legfőbb pártfogója, mert az orosz elnöknek olyan bizonyítékai vannak Orbán Viktor ellen, amivel a kormányfő zsarolhatóvá vált”.
„Ön mit tud?” – tette fel a kérdést a műsorvezető.
A DK elnöke leszögezte: nem fog mindent elmondani, amit tud, majd mosolyogva hozzátette: ,,Tudok olyan adatot amit nem kívánok most a nézőkkel megosztani.”
Gyurcsány Ferenc azzal folytatta, nem gondolja, hogy Orbán Viktor azért lett oroszellenesből egy csapásra oroszbarát mert mentálisan megbomlott.
Igaza van, tudok valamit, hogy szembesítették Orbán miniszterelnököt bizonyos tényekkel, dokumentumokkal, amelyek meglehetősen kínosan őrá nézve, ahhoz, hogy legalábbis ötször megfontolja, hogy teljesítse-e Putyin elnök kérését” – mondta.
A DK elnöke állítása szerint oroszok szembesítették Orbánt ezekkel a dokumentumokkal.
„Ön látta ezeket a dokumentumokat” – kérdezte Rónai, majd rövid gondolkodás után Gyurcsány azt felelte: ,, Valamit láttam igen.”
Gyurcsány Ferenc ezt követően leszögezte: ha beperlik a kijelentéseiért, akkor egy igazságszolgáltatási folyamatban be tudja bizonyítani, hogy igaza van.
(Forrás: ATV.hu)
Megjegyzés:
Ezt olvasva és hallgatva értelmet nyer a Gyurcsánnyal szembeni lejáratás amit a Fidesz művelt abban az “átkos” 8 évben ellenzékben és 2010 óta.