Belpolitika · Közélet

Bencsik András nagy párttá tette Gyurcsány Ferenc DK ját.

Jegyezzük fel ezt a napot 2017 December 29. ét ! Ugyanis Bencsik Andrásnak köszönhetően ezen a napon lett hivatalosan nagy párt Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója.

Gyurcsány Ferenc megtalálta a Fidesz egyik gyenge pontját ami a határontúli magyarok szavazati joga. Sokan egyetértenek vele abban a kérdésben hogy csak az szavazzon aki viseli a közös terheket, ez  a kormányoldalnak nem tetszik ami teljesen érthető. Mert ha  nem szavaznak a határontúliak a választáson az bizony sokba kerülne a Fidesznek. Gyurcsány Ferenc felismerte hogy mely az az ügy  amely felvállalása  komoly hasznot hozhat neki. Ugyan nem kovácsolt belőle  komoly politikai tőkét de Bencsik András röhejes húzása (amellyel Gyurcsány szavazati jogát vonná meg) hozhat neki a konyhára jelentősen. Ezek után senki ne lepődjön meg ha bizonyos közvéleménykutatók Januárban 12 14 százalékot mérnek a DK nak mert az azt jelenti hogy Gyurcsány Ferenc pártja mérföldkőhöz érkezett! A 14 százalék ugyan még kevés a nagy párti státuszra de  középpártnak innentől kezdve nem  igazán lehet nevezni a DK t. Ugyanis Bencsik András szánalmas akciója tette igazán nagy párttá a Demokratikus Koalíciót.

Erre csak egyet lehet mondani.

Köszönjük Bandi!

Belpolitika · Társadalom

Gyertek haza fiatalok hogy picsán rúghassuk ezt a bandát!

Hamarosan választás.

8 év a NER ben és annak kezdete óta vagyis 2011 óta rengetegen hagyták el az országot. Most elérkezett az idő “a hazatérésre”.  Mert nincs más megoldás haza kell jönni szavazni  hogy Orbán végre el legyen zavarva egyszer és mindenkorra! A helyzet úgy áll hogy  egy londoni , egy manchesteri vagy egy müncheni magyarnak kevesebb joga van szavazni mint egy határontúli magyarnak és ez így nem fair. Ezt csak úgy lehetne sajnos orvosolni hogy azok akik ki mentek innen 2010 óta hazajönnek a választás idejére voksolni.

Ezekkel a szarzsákokkal csak így lehet kicseszni!

Gyertek haza fiatalok hogy picsán rúghassuk ezt a bandát!

 

 

Belpolitika · Bulvár · Közélet · Külföld

Politika és Karizma!

Mi kell ahhoz hogy  az ember alkalmas legyen a politikában egy titulus betöltéséhez? Természetesen Karizma, ezért nem alkalmas Karácsony Gergely arra a pozícióra amire jelentkezett.

Még a mindenki által kedvelt Justin Trudeauban is több a karizma  mint az ellenzék újdonsült miniszterelnök jelöltjében. A nyugati fejlett  demokratikus országok sorra termelik ki a karizmatikus vezetőket míg Magyarországon jobb esetben 25 rosszabb esetben félévszázadonként jön ki egy karizmatikus vezető. Karácsony sajnos nem ilyen , ő csak egy középszerű polgármester. Obama, Reagan, Bush, Chirac, Sarközy , Hollande, Kohl, Schröder,Merkel, Macron csak néhány név  a múlt és jelen  nyugati vezetői közül akik karizmatikusak voltak és akik ma is azok. Ez tesz alkalmassá egy politikust a pozíciója betöltésére. Még szegény Göncz Árpi bácsi is karizmatikus volt annak ellenére is hogy  az elején kicsit suta volt diplomáciai protokollban a tapasztalatlansága miatt, Karácsony nagyon suta lenne ezen a téren.

Karácsony Gergelynek van még egy rossz tulajdonsága még pedig az hogy megalkuvó.

Nem venné el az elrabolt vagyont a fideszesektől,  ugyanazt csinálná mint Medgyessy árok betemetés címén.

Ezek után tegye fel mindenki a kérdést hogy Karácsony Gergely valóban alkalmas e miniszterelnöknek!

Belpolitika · Társadalom

Gyurcsányék kiadnák December 24. ét munkaszüneti napnak.

Gyurcsány Ferenc és csapata  keresztényibb társaság mint a vál völgyi Napóleoné. Mert Gyurcsány Ferenc megtenné amire még Orbán sem hajlandó, piros betűs nappá nyilvánítatná December 24. ét.

Évek óta meg vita sőt sokan azt szeretnék ha December 24. e hivatalos munkaszüneti napnak nyilvánítanák ám erre a kormány nem mutatott hajlandóságot, Gyurcsány Ferenc pártja azonban  még az ünnepek elött jelezte hogyha tavasszal kormányváltás lesz és továbbra is igény mutatkozik rá akkor döntenek a dologról. Végre valaki felmeri ezt a dolgot vállalni!

December 24.ének már rég munkaszüneti napnak kéne lennie csak eddig ezt senki nem vállalta fel hogy kimondja!

Gyurcsány Ferenc  és  pártja megcselekedné sok más dolog mellett azt amit a haza megkövetel!

Mindenkinek további Kellemes Ünnepeket!

 

 

Bulvár · Társadalom

Gyurcsány segítséget nyújtott egy bajba jutott lánynak.

Ez egy igazi karácsonyi történet is lehetne.

Egy asszony megosztott Csütörtökön a Facebookon egy történetet amely a lányával esett meg.

A lány   Budán ment le kocsijával és majdnem balesetet szenvedett síkos lejtős havas eső áztatta úton. Aztán a kocsija mellé lépett egy magas  kedves férfi aki felajánlotta hogy elvezeti a kocsit a biztonságos részig, mondott egy két kedves szót a lánynak majd beült a volán mögé  (nem törődve az óriási uszkárral) és levezette a kocsit a biztonságos részig. Ez a magas kedves férfi Gyurcsány Ferenc volt aki segítséget nyújtott.

Kellemes Karácsonyt mindenkinek!

Belpolitika · Társadalom

Viktor! Baszd meg a Nagypéntekedet!

Egy személyes üzenet következik népünk napsugaras vezetőjének.

Kedves Viktor!  A közelgő ünnepek apropóján írok neked. Ha már annyira kereszténynek vallod  magad legalább annyit megtehettél volna  hogy kiadod  a 24. ét munkaszüneti napnak  de nem tetted. Bezzeg   a Nagypénteket azt kiadtad!  Hát baszd meg  a Nagypénteket te műkeresztény burzsuj!    Sokan örülnének ha Karácsony szentnapja munkaszüneti nap    lenne és te ezt sem adod meg te szívtelen  szarzsák!    Te  aki még a Karácsonyt sem tiszteli    miért várod  el hogy tiszteljenek?  A nagypéntek állandóan mozog a Karácsony viszont állandó! Mi értelme volt kiadni?

Viktor! Baszd meg a Nagypéntekedet!

Nem Tisztelettel: Egy Tiszteletre méltó polgár

Belpolitika · Közélet

Karácsony Gergely képes lenne győzni a Orbán ellen?

Beszéljünk komolyan!

Karácsony Gergelyt mindenki ismeri elemző korából, 2010 óta azonban politikusként tevékenykedik először az LMP ben politizált majd a PM ben, 2012 ben szövetségre lépett Bajnai Gordon pártjával az Együttel. A kutatások szerint Karácsony előkelő helyen áll a az ellenzéki politikusok között a népszerűségben ez azonban nem jelenti azt hogy alkalmas miniszterelnöknek. Ez elsősorban alkalmassági kérdés mint sem emberi ugyanis Karácsony Gergely egy kifejezetten jó indulatú ember  azonban a miniszterelnökség olyan pozíció amelyhez fejlődnie kellene még neki. Vajon mennyi esélye van így ? Karácsony Gergely képes lenne győzni Orbán ellen? A választ csak egy miniszterelnök jelölti vita tudná megadni de mint tudjuk a drága jó vezér több mint egy évtizede nem áll ki senkivel vitára.

Ott kiderülne hogy milyenek igazán  Karácsony Gergely kvalitásai.

Belpolitika · Közélet

Gyurcsány nélkül esélye se lett volna Medgyessynek Orbánnal szemben 2002 ben.

Azért erről nem szabadna megfeledkezni Kedves MSZP  és ellenzéki szavazók!

Vannak akik azt gondolják hogy Gyurcsány puszta léte  tartja hatalomban Orbánt. Akik ezt gondolják azok tegyék fel a kérdés! Medgyessy győzött volna Gyurcsány nélkül 2002 ben? A válasz erre a baloldali szavazók részéről az lenne hogy talán meg hát persze ott volt Ron Werber is. Csak hogy Ron Werber egyedül kevés lett volna ezért kérte fel kampányfőnöknek az MSZP Gyurcsány Ferencet. Gyurcsány persze éjjel nappal dolgozott  a  háttérben  a sikerért aminek 2002 tavaszán meg is lett az eredménye az MSZP  egy hajszállal ugyan de megnyerte a választást és az SZDSZ nek köszönhetően többsége is lett  a következő parlamentben. Ha Gyurcsány nem lett volna  akkor Medgyessyből aligha lett volna miniszterelnök, sőt Orbán úgy lealázza hogy csak úgy sistereg. Attól hogy ezt nem vagyunk hajlandók elfogadni attól még ez az igazság.

Medgyessy Péter aki nem rendelkezett és jelenleg sem  rendelkezik jó szónoki képességekkel(mellesleg közgazdász létére buta mint a tök)  egy kiváló szónoki képességű ember segítségével nyerte meg 2002 ben a választásokat.

Gyurcsány nélkül esélye se lett volna Medgyessynek 2002 ben.

 

Társadalom

A Demokrácia a jóléti államok privilégiuma

Orbán  ezért tehette meg amit megtett.

Szociológusok és Jogászok pontosan tudják hogy  a Demokrácia eléggé instabil jogrendszer ugyanis ez együtt jár a jóléti állammal. Na ez az amiről Magyarország esetében nem beszélhetünk ugyanis jóléti állam nincs, Demokráciáról pedig már 2010 óta nem beszélhetünk. Ha Magyarországon  jóléti állam lenne akkor nem grasszálhattak volna félkatonai alakulatok a 2000 es  évek közepén és nem lehetne egy szélsőjobboldali párt parlamenti erő! Igaza volt Gyurcsánynak Öszödön mikor azt mondta hogy elkúrtuk mert bizony ezt elkúrtuk de rendesen!. Lehet nyugodtan visszamutogatni Antall Józsefre vagy éppen Horn Gyulára hogy nem teremtették meg a jóléti állam alapjait! Mert bizony enélkül abszolút felesleges jogállamiságról beszélni!

Orbán ezért tudta a jogállamiságot leépíteni.

Dopeman  a rapper is elmondta egy videós posztjában hogy Demokrácia csak ott létezik ahol jól élnek az emberek.

A Demokrácia a jóléti államok privilégiuma minden más csak üres duma.

Belpolitika · Közélet · Társadalom

A közös lista nem jött be 2014 ben sem. Miből gondoljuk hogy most sikert hozna?

De most komolyan?

Biztos hogy ez az egyetlen út Orbán legyőzéséhez? Biztos nincs más alternatíva 2018 ra? Szerintünk létezik más megoldás Orbán legyőzéséhez de azt nem közös listának hanem kordinált indulásnak hívják. Aki a közös listához ragaszkodik mindenáron  az nem akarja Orbán leváltani hanem azt akarja bebizonyítani hogy még mindig  az övé a legerősebb demokratikus erő, viszont a külön listákkal kiderülne hogy mégsem így van. A közös lista nem jött be 2014 ben sem. Miből gondoljuk hogy most sikert hozna?

Gondolkodjunk már egy kicsit részvételi arányban is! Mert a kompenzációs lista és a töredékszavazatok nagyon könnyen átbillenthetnek a másik oldalra magas részvétel esetén.

Ezek után gondolkodjanak el azok akik közös listát szeretnének!