Közélet · Társadalom

Hol vagyunk már Szetey Gábor bejelentésétől?

Noha nem aktuális azért mégis érdemes beszélni róla hiszen idén nyáron volt 10 éve hogy Szetey Gábor felvállalta!

10 éve még azt gondoltuk hogy Magyarország egy nyugatias ország ahol másság nem bűn és nem betegség hanem egy állapot.Ezt gondolta Szetey Gábor  is  a Gyurcsány kormány államtitkára mikor előlépett és közölte a világgal hogy ő bizony a saját neméhez vonzódik és egy férfit szeret. Sajnos rá kellett jönni mindannyiunknak  így neki is hogy noha Magyarország  tagja  a nyugati közösségeknek (NATO, EU) mentálisan még mindig balkáni szinten van. Mi történt azóta? Szetey elhagyta az országot és jött Orbán Viktor és bandája akik semmissé tették mindazt amit Szetey kiharcolt. Létrejött a Nemzeti Együttműködés Rendszere ahol  bizonyos csoportoknak nem igen jut egyenlő jog a Tákolmánynak köszönhetően.  Magyarország 2010 után átitatódott nacionalizmussal , megfertőződött embertelenséggel, homofóbiával és rasszizmussal. Az elmúlt 10 év alatt egészen elképesztő mélységekbe jutottunk, olyanba amit akkor  el sem képzeltünk. Hol vagyunk már Szetey Gábor bejelentésétől ? Ma már annak is örülnénk ha jogainkból egy picit visszakapnánk ugyanis még nem vagyunk elég érettek arra hogy elfogadjuk  a másságot még kell legalább 20 év és talán ennyi idő múlva nem hördülünk fel ha egy kormány államtitkára előáll identitásával! Addig sajnos maradunk egy balkáni mentalitású nép.